St Gallen és Graubünden

A Toggenburg-völgy St. Gallen kanton déli, meglehetősen zárt néprajzi egységet képező régiója. A völgyet északról az Appenzelli-Alpok magasba szökkenő sziklafalai, délről a Churfirsten csipkés gerincvonulata határolja.


Toggenburg térképe

A felsővölgy szinte valamennyi apró településéről felvonó közlekedik mindkét oldali hegyvonulat szép kilátást nyújtó csúcsaira. Wildhausban sikerült a neves reformátor, Zwingli szülőházát megtekintenünk és lefotóznunk. Utána a szomszédos Unterwasserből kabinos felvonóval feljutottunk a Chäserrugg (2262 m) csúcsára, ahonnan gyönyörű panoráma tárult elénk. Előttünk a mélyben „kiterítve” a Walensee smaragdzöld víztükre, és a meredeken fölé emelkedő, távolba nyúló Glarni-Alpok, mögöttünk pedig a Säntis és vidéke tárulkozott ki. A Churfirsten érdekessége, hogy egy szűkebb régiójában kőszáli kecskék és zergék apró populációja maradt fenn a turisták gyönyörűségére. Egy zergét sikerült nekünk is lencsevégre kapnunk. Sajnos az idő állandóan kicsit párás volt így másnap újra felmentünk és mivel ekkor sem sikerült jó képeket készíteni elhatároztuk, hogy még aznap fenn alszunk a csúcson. Felmálházva vágtunk neki ismét a csúcsnak – feldíszítve, mint a karácsonyfa – hálózsák, matrac, kaja, fotófelszerelés. A személyzet mosolyogva konstatálta látványunkat. Az utolsó kabinnal feljutva már csak az étterem és a felvonót működtető társaság személyzetét találtuk fent. Már-már berendezkedtünk volna a szikla-fennsík tetején, alkalmas pihenőhelyet találva, teljesen beletörődve sorsunkba, és éppen koccintottunk a ránk váró éjszakára, amikor az étterem vezetője közölte velünk: a „vének tanácsa” úgy döntött, hogy a technikai személyzet pihenőhelyét megkapjuk éjszakára. Valószínűleg együgyű elhatározásunkat, elkötelezettségünket látva inkább felajánlották a szobát, semmint reggel mirelitáruként szállítsanak le bennünket az első kabinnal, elrettentve a hegyre látogatni szándékozó turistákat. (Még éjjel fél 3-kor is plusz 12°C volt a csúcson, s legnagyobb szerencsénkre szél se mozdult) Miután megmutatták és ránk hagyták alkalmi szállásunkat, minket is magunkra hagytak. Hihetetlen jó érzéssel tekintettünk a közelgő éjszaka elé. Örömünkben hintáztunk kicsit a szikla-játszótér panoráma hintájában, majd a túlélésünk biztosítására felhozott pálinkával megünnepeltük az emberi beleérző- és segítőkészséget. Sajnos a Tökéletes Fotó mégsem készült el, mert az idő továbbra is túl párás volt éjjel és nappal is, így hát félretettük ezt a problémakört és elhatároztuk, hogy megpróbáljuk a Walensee túloldaláról megörökíteni a Churfirstent, akinek szeptemberig adtunk időt a párából való kivetkőzésre.


A Churfirsten

A következő nap várva várt eseményének a Flumserberg-túra ígérkezett. A Flumserbergre felvonóival tettük meg a túra nagyját, legalábbis eredetileg azt hittük. Aztán nekilendült a fantáziánk, honnan lehet szebben lefotózni a kis tavat, ami a felvonó végállomásától egy jó órányi túrával volt elérhető. Addig cifráztuk ezt az egyórás túrát, míg egy kétszer olyan hosszú, panoráma-úton vágtunk neki visszafelé. Minden fáradtsága ellenére kétségkívül megérte a túrázást. Az egyetlen probléma (azon túl, hogy a hátizsákon és fotó felszerelésen kívül egy laptop is volt velünk potyautasként), hogy az utolsó völgybe induló felvonó nagyon megfuttatott minket visszafelé úton, hegyre felfele. Így a hivatalos részidőt bő félórával túlteljesítettük, s nagy lihegve estünk be a felvonóba, így viszont már nem a legutolsóba; szóval elértük célunkat. A fényképezési lehetőség viszont ugyanúgy igen korlátozott volt, mivel a felhős-párás levegő jótékonyan eltakarta a szomszédos hegyeket.
Alaposan kimerülve estünk be a felvonóba. Lefelé úton, amikor megláttuk, hogy a Walensee-ben fürdenek (!!!!!), azonnal erőre kaptunk és miután visszaérkeztünk a felvonóval a partra – mint a bivaly, amikor vizet érez – rögtön belevetettük magunkat a vízbe. Rettentően élveztük a 18 °C-os vizet, mivel a fent hegyek között 30 °C felett volt! Este levezetésként egy csöndes kis helyen megnéztük a foci VB éppen aktuális mérkőzését. A szünetben kiderült, hogy a csapos hölgy gödöllői származású apai ágról, s bár nem beszél magyarul, a hangzás alapján megállapította, honnan jöttünk. Kellemes meglepetés volt!




Flumsberg túra

A hegyek után egy kis kulturális kalandozás következett: a változatosság kedvéért, Sargans várát, gyönyörű helytörténeti kiállítását és hangulatos kis belvárosát felfedeztük fel. Egy nagyon barátságos helyi úriember még a barátja szőlőskertjébe is beinvitált minket a Tökéletes Fotó kedvéért, s a vár onnan igazán lenyűgöző volt!

Bad Ragazban végigfutottuk a gyógyfürdőt és a hozzá épült 2 luxusszállodát. El kell ismerni, hogy rettentően elegánsak voltak. Lehet, hogy elegánsabbak, mint az otthoniak, de így látatlanul is biztosak vagyunk benne, (természetesen mindenfajta elfogultság nélkül) hogy a mi gyógyvizünknél jobbfajta nedű itt sem lehet!

St Gallen kanton 1-2 érdekességét még a visszaútra tartogatva – hiszen a Bodensee még visszavár minket egy fürdésre és némi munkára is persze – átkocsikáztunk Graubündenbe, Svájc legnagyobb, ugyanakkor legritkábban lakott kantonjába.


Graubünden térképe


Graubünden kanton részletesebben

Először Chur városát látogattuk meg. Nagyon hangulatos a kaptatós dombra épült belvárosa, a régi városkapuk, szűk kis utcái és templomai is meseszépek!


Mária mennybemenetele templom Churban

A Surselva-völgyet (beazonosítható a részletes térképen is) végig autóztuk, és nem győztünk gyönyörködni a panorámában! Úgy tűnik, a kanton-határ átlépésével megjött a jó idő is. Egy éjszakára megszálltunk Disentisben, egy nagyon kedves kis helyen, onnan sikerült az előző bejelentkezést végre-valahára feltölteni az internetre. Saját szobánkból nézhettük a foci VB következő meccset és szereztünk egy újabb kedves ismerőst is. A szállásunk, ahol szobát béreltünk, bár csak egy egyszerű turistaszállás volt, azonban egy szálloda működtette, így a szobánkhoz járt egy welcome drink is, amit a szálloda bárjában fogyaszthattunk el. Ott egy nagyon kedves helyi úriember beszédbe elegyedett velünk. Neki kivételesen nem voltak magyar gyökerei, de már háromszor volt kis hazánkban, ismerte Eger borait és Budapest nevezetességeit is! Végre valaki!


Disentis templomának orgonája

Ajánlott nekünk egy szép fahidat, amit mindenképp meg kell néznünk a közelben. Másnap betértünk a tourinform irodába, de a pult mögött ülő leányzónak halvány fogalma sem volt fahídról! Mi, mint abszolút helybeliek, viszont véletlenül mégis csak megleltük közvetlenül a főút mellett. (No comment.)
A Surselva-völgyet – a jó időn felbuzdulva – hamar elhagytuk, hogy siessünk St Moritzba, amíg tart a napsütés. Az átvezető Julier-hágó keményen megizzasztotta kicsi kocsinkat. A hágó tetején lévő étteremben megnéztük az éppen aktuális német-spanyol meccset. Hát nem volt felhőtlen az élményünk, mivel az első félidőt csak takaróba burkolózva, a csillagfényes teraszon – farkasok üvöltése közben a hideg éjszakában - tudtuk nézni, ami 2000 méter felett nem olyan barátságos. Találtunk ugyan egy szélvédett sarkot, ahova behúzódtunk, de négy német drukker, akik a teraszra előre megrendelték a vacsorájukat, szó nélkül körénk telepedett, mivel miénk volt a legjobb asztal tévézés szempontjából. Igaz, hogy megkínáltak cigarettával, de az már nem jutott eszükbe, hogy ha nem kértünk, akkor nyilván nem dohányzunk és esetleg zavar, hogy négyen pöfékelnek az orrunk alá folyamatosan. Természetesen a szél felénk fújta a füstöt. Miután így minden udvariassági formula nélkül „megszálltak” minket, még az asztalunknál is vacsoráztak. A második félidőre már beköltözhettünk az étterembe, ott is leültünk a tv-vel szemben. A magas-fokú germán kultúráról bizonyságot tevő „szimpatikus” asztaltársaságunk még vacsorázott, de a második félidő elején, mily meglepő a belső asztalunkat is szó nélkül megszállták! Amikor a németek megkapták az első gólt, négyből három – az idegtől vörösen, a pipától dühösen – szerencsénkre kiment cigarettázni és vissza se jött az utolsó percig. Mi tagadás, egészen a szívünkbe lopták magukat, kár is lenne tagadni! A mérkőzés után beköltöztünk már szendergő autónkba egy hágón eltöltendő éjszakára.

St. Moritz fenékig tejfel!
St. Moritz mindenki számára a fényűzést, luxust, világhírű sípályákat és a gyönyörű hegyeket jelenti. A gyönyörű hegyeket kristálytiszta időben sikerült négy csúcsról is megörökítenünk. A Corvatschon sikerült a legszebb időt kifognunk és kétségtelenül onnan volt a legszebb a körpanoráma is! Remek érzés volt, hogy végre kifogástalan volt az ügyintézés is, a tourinformos irodából rögtön továbbkalauzolt minket a hölgy a Cresta Run – a szánkó és bob sportok ősének – szakértőjéhez, illetve a PR igazgatóhoz, aki 5 perc alatt „elrendezte” a felvonó jegyeinket és mindenre kiterjedő információ-éhségünket is.
A legnagyobb meglepetés és a legmeghatározóbb élményünk mégis egy végtelenül kedves Svájcban élő-dolgozó magyar hölgy volt, aki rengeteget segített nekünk, amíg St Moritzban voltunk. Számunkra az igazi luxust a közös piknikezés, beszélgetés, és olyan banális dolgok, mint a zuhanyzás, ágyban alvás és ruhamosás jelentették. Hálás köszönetünk érte!



Kilátás a Corvatschról St. Moritz felé


Kilátás a Piz Nairról


St. Moritz térképe


Svájc nem fenékig tejfel!
Nyáron ugyan mindenhol építkeznek, amit maximálisan megértünk, de még nem szoktuk meg a szerpentineken az útlezárásokat, (amit az autó különösen nem díjaz) és a sok toronydaru látványát sem. Sajnálattal látjuk, hogy a legszebb történelmi belvárosokban is egyre több a csúnya beton háztömb, ami tönkreteszi az egész város hangulatát.
Churban töltött napunk mottója az lett: „Svájc nem fenékig tejfel!” Kétségtelenül, az nem a mi napunk volt: a hölgy, aki Graubüden kanton képviseletét látja el turisztikai szempontból, nagyon készségesen még indulásunk előtt válaszolt kérdéseinkre és küldött linkeket, amelyeken tudakozódhatunk a kantonról. Indulásunk előtt megírtuk neki, hogy melyik napon keresnénk meg őt személyesen is. Nagy nehezen bejutottunk az irodába, mivel zárt ajtók mögött folyik Graubünden turisztikai promóciója. A hölgy személyesen egyáltalán nem volt segítőkész, közölte, hogy többet nem tud mondani, mint amit az interneten elküldött és nincs egyetlen árva perce sem ránk, hogy megmutassuk, mégis milyen könyvet készítünk, vagy hogy elolvassa a nagykövetek ajánlólevelét, esetleg megtekintse, milyen munkában kértük közreműködését. Nem is erőltettük tovább a dolgot, ehelyett elmentünk a helyi tourinform irodába, ahol a leányzók egyetlen válasza kérdéseinkre az volt: megvehetünk egy könyvet Chur városról, mást nem tudnak adni. A saját városáról annyit tudott a legkészségesebb hölgy elmondani, hogy van két temploma és egy kis park, amit érdemes megnéznünk. Végül csak kierőszakoltunk belőlük egy nyomtatott anyagot, majd olcsó szálláshelyekről történő érdeklődésünkre roppant figyelmesen és következetesen kijelentette, hogy Churban olyan nincs. Pont. Sajnos nem ők voltak az elsők, akik nem értették meg a kérdéseinket és nem tudtak mélységében válaszolni. Mindössze 2 nyomtatott oldalt bírtak adni városuk történelméről, hagyományairól, kultúrájáról, természeti értékeiről stb. Egyelőre ők vitték el az IQ -20 (íkú mínusz húsz) emlékpálmát!!! A város leghíresebb szülöttéről, H. R. Giggerről (aki az első kötetben már bemutatásra került), illetve az ő bárjáról, mely kifejezetten kuriózum, eszük ágában sem volt megemlékezni! Úgyhogy aznap sokat bosszankodtunk, de St Moritz minden kellemetlenséget feledtetett velünk és meg kell említenünk, hogy jó néhányakat nem tudunk idő hiányában megemlíteni, akik kedvesen, megértően és segítőkészen igyekeztek megkönnyíteni a munkánkat a kantonok információs irodái és legfőképpen múzeumai részéről!

Búcsúzás
Dézsában 41°C-os vízben ülni 3000 méteren és 4000 méteres hegyeket csodálni St Moritz fölött:



Mindenkinek kívánjuk, hogy legyen lehetősége kipróbálni ezt a biztosan páratlan élményt, és ha két tiszteletjegyet is szerez, gondoljon azokra, akik felfedezték ezt a remek programot, mivel sajnos mi is csak a prospektusokban csodálhattuk meg mindezt :)!

Utazunk tovább Graubünden további vidékeire, majd pedig a Bodeni-tó felé vezet, de itt is hagyunk még szeptemberre érdekességeket.

Appenzelltől Glarusig

Túl a st. galleni „kötelező” magyar kalandozáson - némi nosztalgiával visszaemlékezve Heribalddal való borozgatásunkra - ködbe vésznek lassan Gallus emlékei, s a kolostori élet szigorú regulái is, melyeket nem mindig sikerült betartanunk.
Pannoniai tartós élelmiszereink mellé megérkezett a helvét tartós eső, tartós hideg, tartós köd és az őszies hangulat, ami közel 2 hétig nagyon jól érezte magát errefelé. Nekünk ezzel az Ék- svájci kiruccanásával sok gondot okozott, de szerencsére az ő svájci nyaralásának hamarabb vége szakadt, mint a miénknek 


Az esős Svájc (Glarni-Alpok)

Ezeken az esős napokon St. Gallen, a két Appenzell és Glarus kantonok minden létező múzeumát, templomát és egyéb nevezetességét bejártuk és belsőleg le is fotóztuk. Sikerült sok anyagot gyűjteni, azokat lefordítani és feldolgozni is (közben teljesen átéreztük az egykori népdal, néphagyomány stb. gyűjtők sorsát). Az érintett régiókról oly alapos ismeretekkel rendelkezünk már, hogy mi adtunk tanácsot a helyi idegenforgalmi hivataloknak, hová küldhetnek még látogatókat. Felderítő, kutató körútjainkon néhányszor alaposan bőrigáztunk, és bánatosan autóztunk egyre tovább, s újabb helyszíneket felderítve szomorúan gondoltunk bele: ezekre a helyekre még napsütésben vissza kell majd térni, hogy a hegyeket, városokat, a szép látnivalókat fotók formájában is megörökíthessük. Ettől a gondolattól nem lett éppen felhőtlen a hangulatunk – sajnos az égbolt sem.



Glarus kanton térképe

Miután az említett kantonokat alaposan körbejártuk – szinte az egész régióban taxi-szolgálatot vállalhatnánk már, az utcáról-utcára kiterjedő helyismeretünk révén – Glarus szép hegyei között végre ránk bukkant a napsugár – vagy mi leltük meg végre őt. Glarus, Appenzellhez hasonlóan hegyek által körülzárt csöndes, hagyományőrző vidéke Svájcnak. A magasba nyúló hegyek között kacskaringózó utak mentén, egymástól távol, szétszórtan épültek a farmergazdaságok házikói. A fölöttük emelkedő, erdő borította hegyek alpesi rétjein errefelé is „milkák” legelésznek hangos kolompszó kíséretében. Nagyobb város nincs a kantonban, csak apró települések fűzére látható a völgyek mentén. Az egyetlen jelentősebb hely maga a „főváros” Glarus. Errefelé az a szokás, hogy a boltok jelentős része hétfőn is zárva van, mert az évszázados szegénység hagyatékaként a hétvége gyorsan elmúlik, ezt pótlandó, a hét első napján senkinek sem akaródzik dolgozni. Egyébként Svájcban, mint „mediterrán” országban, mindenhol ebédszünet van 12:00-14:00 között, de legalább 1 órán át ebben az intervallumban. Nem számít, ha esik, ha fúj, ha stüszivadászok potyognak az égből, akkor is. Déltájt minden svájci „Surdalovicsnak” leesik a vércukra néhány forinttal (illetve rapennel), így elvonulnak egy kis sziesztára, hogy kipihenjék a 10 órai nyitástól 12-ig elvégzett mérhetetlen robot fáradalmait. Belefutottunk már párszor ennek a „stresszes” napirendnek a csapdáiba.
Örömünk eme technikai problémák ellenére is határtalan, hiszen végre megjött a nyári kánikula, vele a színek gazdag világa és végre nekivághattunk a várva-várt hegyeknek.


Glarusi túráink pirossal jelölve

Hatalmas lendülettel vetettük bele magunkat a Glarni-Alpok szikla-világába. Nem mindegyik túránkat tudtuk bejelölni ezen a glarusi térképen, mert néhányat „szélárnyékban” tettünk meg. Kora reggeli – inkább hajnali – ébresztőket követően indultunk minden nap, újabb és újabb felfedezésekre, a csend és harmónia 2000 méter feletti havas birodalmába. Először a Sernftal fölé emelkedő hegyvilágot jártuk be kabinos felvonóval és a saját két jó – még garanciális – virgácsunkkal.


Kilátás az Empächliről a túra végén

Elsősorban a Glarni-Alpok fejedelmét a Tödi-t (3620m) akartuk lencsevégre kapni. Nem adta könnyen magát, alaposan megizzasztott bennünket napokon át. Ennek a völgynek nevezetessége egy évszázados palabánya, melyet egy „snájdig”, 80-as éveit taposó úriember mutatott be nekünk. Miután felkapaszkodtunk a bányát magában rejtő hegy derekáig – a bátyóka eszeveszett tempójában –, mindenki kapott a szeméhez (vagy a lábméretéhez) illő sisakot, amiben némelyek úgy festettek, mint az ausztrál sisakos kazuár! Van egy hangulata a helynek, a hatalmas bányajáratok és termek helyenként a fertőrákosi kőfejtő termeinek hangulatára emlékeztettek. A bányatúra végén kisebb állófogadást tartottak egy kis svájci csapatnak, akik velünk együtt derítették fel a bányarémek birodalmát. A kisszámú túlélők számára tehát reprezentációt adtak, s miután mi voltunk az egyedüli nem svájciak a színtársulatban – és menetközben már kezdtek ismerkedni is velünk –, meginvitáltak bennünket is az eseményre. Kicsit beboroztattak, majd szendviccsel kínáltak bennünket, majd végszóként következett a sör. Arra hivatkozással, hogy nálunk más az alkoholiák sorrendje a sört már kihagytuk, annál is inkább, mivel nekem még vezetnem kellett. (Tény hogy utána elég volt belehelnem a műszerfalat és magától indult a verda.) Mint kiderült a bánya fenntartó-üzemeltető tulajdonos adta a fogadást és személyes jelenlétével emelte az esemény fényét. Hihetetlen mókás fickó volt, amolyan Hofi-féle alkat. Szerencsésen összebarátkoztunk vele is. Mint kiderült a másnapi Pala-múzeumi programunk is általa bonyolíttatik, így már legalább azt is tudtuk, kit, hol kell keresnünk. Másnap valóban már vártak bennünket, sőt a látogatás után „régi” barátunk, a főgóré, még egy kávéra is meginvitált bennünket saját otthonába és további információkkal is szolgált.
Másnap egy szép kis tengerszemet és a körülötte emelekedő hegyvidéket jártuk be egy hosszabb túra keretében, mely a Sernftal és a szomszédos Linthal feletti régióban van.


Kilátás a Braunwaldról


A Linth folyó völgye

Egyik tervezett programunk sajnos nem teljesülhetett, mivel a felvonót építkezés miatt üzemen kívül helyezték, ezáltal minket meg magunkon kívülre. Ezt a tényt azért a hosszú völgy elején már közölhették volna: „bamba turista ne tovább!” A köztes napon a két völgy között egy apró tavacskához mentünk fel kabinnal, majd kemény túrával egy 2000m feletti csúcsra, ahonnan a gerinc alatti két kis tengerszemre és a távoli Bernina-csoport négyezreseire esett szép rálátás:


Kilátás a Garichtsee-re


Kilátásaink a túra végén

Mire felértünk kicsit megkeményedett az idő, elbújt a Nap és hűvös júniusi „szellő” borzolt végig bennünket. Az utolsó pár száz méteres szintkülönbséget havas-jeges területeken áthaladva kellett leküzdenünk. Ily módon izgalmas lett a kirándulás, óvatosan araszoltunk a hófedte részeken miközben majd’ hóvakságot kaptunk. Megérkezve a csúcsra gyors ebéd és kötelező fotózás következett, majd az egyre hidegebbre forduló idő miatt „soványmalac-vágtában” elindultunk visszafelé. Egyre nagyobb párafelhőkbe keveredve „barkóbáztuk” ki a havas tájban a láthatalan ösvényt. Egy vadászkopó kiváló szimatával, „toronyiránt” indulva ereszkedtünk hosszan lefelé, aztán egyszer csak mellénk szegődött végre a „hivatalos” ösvény meg a Nap is, így némileg megnyugodva és a helyes irányt véglegesítve „barkácsolgattunk” tovább lefelé. Mivel visszafelé lekéstük az utolsó kabint a teljes alsó szakaszt is gyalog tettük meg. A lábunk azóta sem tért teljesen magához! A felvonó lekésését ugyan előre belekalkuláltuk a programba, de azt nem, hogy a jó svájciak irgalmatlan módon kövezték ki az utat, ahol többnyire csak négylábú marhák szoktak járni (a két magyar kétlábúra nem kalkuláltak). Vagy talán csak mi nem állítottuk át az ösvényt „völgymenetbe” az út elején.

Szerencsére a meleg kitartott a héten, így visszaindultunk Appenzell hegyei közé is egy fotós kirándulásra. Már nagyon vártuk a találkozást az appenzelli hegyvidék fejedelmével, a Säntissel.


Appenzelli túráink


Appenzelli túráink közelebbről

Késő délután érkeztünk Appenzell természeti jelképéhez, a 2500 méter fölé emelkedő Säntishez, ahonnan csodás kilátás nyílik K-Svájc nagyrészére. A csúcs sajnos legtöbbször kicsit párás, pedig a világ innen föntről nézve egészen fantasztikus. A Rajnán túli osztrák alpesek éppúgy látszanak, mint a Bodeni-tó, vagy a Glarni-, a Graubündeni-, és a Berni-Alpok vidéke. Itt még elég szépen megmaradt helyenként a hó, de az egykori gleccsereknek ma már csak halovány emléke, maradványa látható. Szerencsére sikerült jó felvételeket készíteni, így visszaindulhattunk a völgybe. Sajnálkozva indultunk innen is tovább, mivel másnapra Oldsmobil találkozót hiredttek. Nem akármilyen élmény lehet az sem ebben a környezetben!


Kilátás a Santisről a Churfirsten-re


A Säntis felvonó kabinja az estére készülve – esküvői díszben

Az Ebenalpra hétvégén sikerült eljutnunk. Először, kora reggel egy „kellemes” lábszaggató túra során felkaptattunk egy gyönyörű kis tengerszemhez, a Seealpsee nevű tóhoz. Útközben kellemesen összebarátkoztunk egy svájci öregúrral, aki igyekezett minél több információval ellátni bennünket. (Jobban végezte eme munkát, mind némelyik turistairoda.) Miután megtudta, mi járatban vagyunk még egy helyi kapcsolatát is felfedte és meghívott egy reggeli kávéra bennünket célállomásunk Hüttéjében. Az egész környezet nagyon hangulatos volt, az erdők, a hegyek, a kis tó, a nyugalmas reggeli hangulatú menedékház. A tó feletti fenyvesben még meglátogattuk Svájc nemzeti szentjének, Bruder Klausnak emlékére emelt kis hegyikápolnát, ahol délelőttre Alphornnal kísért Istentiszteletet hirdettek. Nekünk azonban sajnos tovább kellett indulnunk. Mire a túráról visszaértünk a felvonóhoz, kirajzottak a környékbeliek is kirándulni és az égbolt tele volt színes paplanernyősökkel, akik mint tucatnyi pillangó keringtek a magasban.
Meglepetésünkre rengeteg jármű maradt éjszakára a parkolóban, sokan fönt maradtak a kis menedékházakban. Sajnos mi nem osztozhattunk velük a napfelkelte és naplemente élményében föntről, de majd bepótoljuk egy másik hegyen. Ezután következett maga az Ebenalpra felvezető túra. A hegy függőleges sziklafalának oldalában megbúvó barlangba kissé félve indultunk, mivel egykor a csontleletek tanúsága szerint barlangimedvék lakták. A közelében viszont barátságos kis kápolna áll a sziklafal szélén. A mögötte kialakított sziklaszentélyben kifogtunk egy hangulatos katolikus misét, egy helybéli kisfiú gyönyörű cimbalomkíséretével megspékelve. Meglepően sokan vettek részt rajta, mondhatni telt házzal zajlot az áhítat. Utána a véletlen kellemes meglepetéssel kényeztetett bennünket. A tágas barlangban, ahol egykor morcos barlangi mackó brummogott, két alphornos csodálatos játékában gyönyörködhettünk hosszasan. Az alkalmi koncert után kellemesen összebaátkoztunk velük is – már csak azért is hogy ápoljuk a „barátságos-barátkozó magyarok” képet –és búcsúzáskor, ha nem is Lenin-érdemrendet, de névjegykártyát cseréltümk. Kedvesen még Alphorn-készítő és zenész elérhetőségeket is megadtak nekünk. Még lefotóztunk egy romantikus – ugyancsak a sziklafalra épült – kilátóteraszos éttermet és az első svájci „dőzsölésként” megkóstoltunk egy helyi specialitást, egy barackos gyümölcstortaféleséget. (pontosabb műszaki leírást nem kaptunk róla).

Következő útunk a Hoher Kastenre vezetett. Előző napi alkalmi túratársaink szerint a Hoher Kasten csúcsáról nyílik a legszebb kilátás a környékre, amit előzetesen sajnos nem tudtunk – minden hegycsúcsot figyelembe véve – tudományosan bebizonyítani, de elhittük nekik. Amint felértünk viszont, mindez bebizonyosodott: a csúcsövezet közvetlen rátekintést enged a Rajna-völgyére, a Säntisre és azon túl a Chufirsten csipkés vonulataira, valamint a Bodeni-tóra is. A hajnali túra itt sem maradt el, mielőtt a csúcsra indultunk volna. A hegy lábánál fekszik a Sämtis-tó (megtévesztő a neve a külföldi számára), ahova a Hoher Kasten felvonójának indulása előtt, a kor reggeli színek elcsípése végett 6-kor indultunk el. Mesés kilátást kaptunk a völgyből, a környező gyönyörű hegyekre, a kemény reggeli túráért cserébe. Fent a csúcson található étterem érdekessége, hogy egy óra alatt teljesen körbefordul, tökéletes körpanorámát nyújtav vendégeinek. Ez alakalommal mi inkább kihagytuk az itteni ebéd lehetőséget, „Anyegin”-re hivatkozva. A kilátóétterem körül egy tájékozató szerint „Alpengarten”-t alakítottak ki. Lehet hogy így van de a gazból nem nagyon tűnt ki az alpesi kert egyértelmű léte.



Sämtissee


A Hoher Kasten személyesen

A vidék utolsó kilátóhegyeként meglátogattuk – a térképen duplán bekarikázott – Kronberget, ahonnan egészen közelről látszott ismét a Säntis. Igazi síparadicsom lehet a hely télen, a sok felvonóból ítélve, de az innen nyíló látvány az Ebenalpit nem tudja felülmúlni. Így hát nincs más hátra, mint előre: vissza kell jönnünk télen síszemüveggel is körbenézni. :)

Júniusi kedvenclista
Kedvenc szállásunk: természetesen az autónk (mernénk mást mondani, miután ott töltjük legtöbb esténket, ott étkezünk és gyakran még irodánkként is szolgál) :)
Egyéb szállásainkat is figyelembe véve egy kis faluban, Mattban egy 30 személyes turistaszállás volt a kedvencünk, ahol rajtunk kívül teremtett lélek sem volt. Egyszerű, matracos ágyak, hálózsákban alvás, 2-4-6-8 személyes nagy szobák, és 2 napig, amíg pont üres volt csak a miénk volt! Egy 30 főre mindennel felszerelt konyhában garázdálkodtunk és olyan volt a 8 személyes szoba, amiről a gyerekek álmodnak: 2 emeletes ágy, 4 „egybenyíló” ágy fölül, vagyis 1 keretben 4 matrac és alul is ugyanez. Óriási volt ez a „soha véget nem érő” ágy! Végre kimoshattunk (volt mit!!) és a nagy konyhai sütőt bekapcsoltuk, fölé teregettünk a melegben, hogy megszáradjanak kimosott ruháink. Nem csak olcsó volt, de tudtunk főzni, tisztálkodni és mosni is, hmmm de jó volt!

A kedvenc kantonunk: Appenzell, a csodás hagyományai, az emberek kedvessége és nem utolsó sorban a turizmus marketinges leányzók segítőkészsége miatt.

A kedvenc piknikező helyünk: a Säntis tövében kialakított parkoló felett egy kis pad, ahol étkezéshez kellemes aláfestésként egy madárka dalolt-csicsergett nekünk.

A legszebb kilátás: a Fünfländerblick kilátóterasza és a Bodeni-tó fölötti naplemente kapja, de itt még hatalmas a verseny.
A kedvenc hegyünk: a Tschingelhorn, akinek igazi különlegességét meglepetésnek szánjuk majd a könyvben:)

Két kedvenc rendhagyó kiállítási tárgyunk is van: az egyik egy réges-régi, majdnem búbos kemence, ami mellett a falba beépítettek egy gyermekágyat (a képen jobbra, a kályha takarásában látható).


A kedvenc kemence és a „bekucorodó”

A másik kedvenc egy apró kis fa „persely”, amit a svájciak azért szereltek fel belülről a bejárati ajtó mellé, hogy aprópénzt tartsanak benne, és amikor kéregető jött, akkor az ne lássa, honnan, mennyi pénzt vesznek elő, hanem csak benyúltak ebbe egy kis apróért és kiadták neki. Szóval zseniális apróságokra bukkanunk. Épp csak a harmadik helyre szorult az emberi hajból készült fülbevaló és zsebóra tartó, amit anno a feleség saját megnövesztett hajából a férjének készített. Mintha csipkéből lenne a fülbevaló, olyan finomsággalkészült. Sajnos ennek a készítését/készítőjét még nem sikerült kinyomoznunk, mivel ma már nem igazán élő appenzelli hagyomány, de bennünket nagyon megfogott. Mindezeket a csodás darabokat Urnäsch néprajzi gyűjteményének köszönhetjük, ahol Appenzell hagyományait a legeredetibb, legátfogóbb módon ismerhettük meg.

Kedvenc konzerv ügyben is vannak versenyzőink, egyelőre a kínai édes-savanyú konzerv kétségtelenül az első helyen áll. Bár amikor a lecsót (ami paprika és paradicsomsűrítmény csupán) följavítottuk hagymával és tojással, az már majdnem otthoni ízű volt. A helyi gasztronómia egyelőre csupán egy-egy kóstoló erejéig jutott el hozzánk, mivel átlagosan 30 CHF körül forog egy főétel, ami testvérek között is 6000 Ft. (ennél jóval olcsóbb volt a kedvenc szállásunk egy főre, egy éjszakára!)
Kedvenc sajtunk kétségtelenül az appenzelli, a sörök terén még csak esélyesek vannak, de dolgozunk a tesztelésen és a kiértékelésen:)

Kedvenc Internetes-helyünk: St Gallen azért szeretjük, mert este 9-ig nyitva van a McDonalds, ahonnan gyakran tudtunk internetezni és blogot írni, különben 5-6 óra körül minden mindenhol bezár.

Svájc nem fenékig tejfel
Nem hinnénk Svájcról, hogy a precizitás ellenére nem túl egyértelműek a prospektusaik, kissé túlságosan le vannak egyszerűsítve, a dátumokat meg jobb nem is összevetni!
Láttunk olyan pincérnőt, aki nem tudta kezelni a bankkártya-leolvasó berendezést, és olyan múzeumi teremőrt, aki a frissen restaurált falon tartja a 46-os cipőtalpát!
Arra a kérdésünkre, hogy járt-e már Magyarországon, csak a két legfrappánsabb válazst említenénk:
- „Nem még, de szeretnék eljutni Kelet-Európába, Magyarországra és Bulgáriába”. Több országot nem tudott felsorolni a Toggenburg-régió turisztikai szakembere.
- „Nem jártam még Magyarorazágon, de már voltam Törökországban és Ázsiában …”
NO COMMENT
Az egész régióra jellemző erőteljes „milka-szag”-hoz erőteljes légyinvázió is tartozik, ami sok bosszúságra és vérontásra késztet bennünket
A svájci-német nyelvvel is meggyűlik néha a bajunk, a Palamúzeum 2,5 órás vezetett programjából nagyon rövid – mindössze néhány mondatos – összefoglalást tudnánk csak adni.

A hegyek látványa azonban mindenért kárpótol bennünket, még neveik nélkül is! Kár, hogy nincs időnk minden hegyet-völgyet végigkirándulni, de a normál hátizsákon túl még 10 kg fotófelszereléssel felfegyverkezve nem olyan egyszerű az élet. Főleg ha egész napos ásd-el-magad felszerelésben is gondolkodni kell (gázmelegítő, kávé, méz, víz, usw...)

Búcsúzás


Appenzelli kolompok

A képen látható három nagy kolomp 6,7 és 9 kg nehéz. Hangzásuk remekül egybecseng, nyár elején, mikor az állatokkal a pásztorok felköltöznek a hegyekbe, a három legszebb állat nyakába fűzik őket ezekkel a díszes övekkel, de hagyományőrző eseményeken maguk az appanzeliek is vállukra veszik őket. Igazi remekművek!

Akinek ideje engedi, kattintson a következő linkre egy kis igazi appenzelli hangulatért!
http://www.swissinfo.ch/eng/multimedia/video/The_dance_of_love.html?cid=18372


És most vár minket a Toggenburg régió – St. Gallen kanton déli része –, hegyeivel-völgyeivel-váraival és csodás geológiai érdekességeivel. Igyekszünk itt is alaposan körülnézni, hogy mindent el tudjunk részletesen mesélni!