Pannoniai tartós élelmiszereink mellé megérkezett a helvét tartós eső, tartós hideg, tartós köd és az őszies hangulat, ami közel 2 hétig nagyon jól érezte magát errefelé. Nekünk ezzel az Ék- svájci kiruccanásával sok gondot okozott, de szerencsére az ő svájci nyaralásának hamarabb vége szakadt, mint a miénknek
Az esős Svájc (Glarni-Alpok)
Ezeken az esős napokon St. Gallen, a két Appenzell és Glarus kantonok minden létező múzeumát, templomát és egyéb nevezetességét bejártuk és belsőleg le is fotóztuk. Sikerült sok anyagot gyűjteni, azokat lefordítani és feldolgozni is (közben teljesen átéreztük az egykori népdal, néphagyomány stb. gyűjtők sorsát). Az érintett régiókról oly alapos ismeretekkel rendelkezünk már, hogy mi adtunk tanácsot a helyi idegenforgalmi hivataloknak, hová küldhetnek még látogatókat. Felderítő, kutató körútjainkon néhányszor alaposan bőrigáztunk, és bánatosan autóztunk egyre tovább, s újabb helyszíneket felderítve szomorúan gondoltunk bele: ezekre a helyekre még napsütésben vissza kell majd térni, hogy a hegyeket, városokat, a szép látnivalókat fotók formájában is megörökíthessük. Ettől a gondolattól nem lett éppen felhőtlen a hangulatunk – sajnos az égbolt sem.
Glarus kanton térképe
Miután az említett kantonokat alaposan körbejártuk – szinte az egész régióban taxi-szolgálatot vállalhatnánk már, az utcáról-utcára kiterjedő helyismeretünk révén – Glarus szép hegyei között végre ránk bukkant a napsugár – vagy mi leltük meg végre őt. Glarus, Appenzellhez hasonlóan hegyek által körülzárt csöndes, hagyományőrző vidéke Svájcnak. A magasba nyúló hegyek között kacskaringózó utak mentén, egymástól távol, szétszórtan épültek a farmergazdaságok házikói. A fölöttük emelkedő, erdő borította hegyek alpesi rétjein errefelé is „milkák” legelésznek hangos kolompszó kíséretében. Nagyobb város nincs a kantonban, csak apró települések fűzére látható a völgyek mentén. Az egyetlen jelentősebb hely maga a „főváros” Glarus. Errefelé az a szokás, hogy a boltok jelentős része hétfőn is zárva van, mert az évszázados szegénység hagyatékaként a hétvége gyorsan elmúlik, ezt pótlandó, a hét első napján senkinek sem akaródzik dolgozni. Egyébként Svájcban, mint „mediterrán” országban, mindenhol ebédszünet van 12:00-14:00 között, de legalább 1 órán át ebben az intervallumban. Nem számít, ha esik, ha fúj, ha stüszivadászok potyognak az égből, akkor is. Déltájt minden svájci „Surdalovicsnak” leesik a vércukra néhány forinttal (illetve rapennel), így elvonulnak egy kis sziesztára, hogy kipihenjék a 10 órai nyitástól 12-ig elvégzett mérhetetlen robot fáradalmait. Belefutottunk már párszor ennek a „stresszes” napirendnek a csapdáiba.
Örömünk eme technikai problémák ellenére is határtalan, hiszen végre megjött a nyári kánikula, vele a színek gazdag világa és végre nekivághattunk a várva-várt hegyeknek.
Glarusi túráink pirossal jelölve
Hatalmas lendülettel vetettük bele magunkat a Glarni-Alpok szikla-világába. Nem mindegyik túránkat tudtuk bejelölni ezen a glarusi térképen, mert néhányat „szélárnyékban” tettünk meg. Kora reggeli – inkább hajnali – ébresztőket követően indultunk minden nap, újabb és újabb felfedezésekre, a csend és harmónia 2000 méter feletti havas birodalmába. Először a Sernftal fölé emelkedő hegyvilágot jártuk be kabinos felvonóval és a saját két jó – még garanciális – virgácsunkkal.
Kilátás az Empächliről a túra végén
Elsősorban a Glarni-Alpok fejedelmét a Tödi-t (3620m) akartuk lencsevégre kapni. Nem adta könnyen magát, alaposan megizzasztott bennünket napokon át. Ennek a völgynek nevezetessége egy évszázados palabánya, melyet egy „snájdig”, 80-as éveit taposó úriember mutatott be nekünk. Miután felkapaszkodtunk a bányát magában rejtő hegy derekáig – a bátyóka eszeveszett tempójában –, mindenki kapott a szeméhez (vagy a lábméretéhez) illő sisakot, amiben némelyek úgy festettek, mint az ausztrál sisakos kazuár! Van egy hangulata a helynek, a hatalmas bányajáratok és termek helyenként a fertőrákosi kőfejtő termeinek hangulatára emlékeztettek. A bányatúra végén kisebb állófogadást tartottak egy kis svájci csapatnak, akik velünk együtt derítették fel a bányarémek birodalmát. A kisszámú túlélők számára tehát reprezentációt adtak, s miután mi voltunk az egyedüli nem svájciak a színtársulatban – és menetközben már kezdtek ismerkedni is velünk –, meginvitáltak bennünket is az eseményre. Kicsit beboroztattak, majd szendviccsel kínáltak bennünket, majd végszóként következett a sör. Arra hivatkozással, hogy nálunk más az alkoholiák sorrendje a sört már kihagytuk, annál is inkább, mivel nekem még vezetnem kellett. (Tény hogy utána elég volt belehelnem a műszerfalat és magától indult a verda.) Mint kiderült a bánya fenntartó-üzemeltető tulajdonos adta a fogadást és személyes jelenlétével emelte az esemény fényét. Hihetetlen mókás fickó volt, amolyan Hofi-féle alkat. Szerencsésen összebarátkoztunk vele is. Mint kiderült a másnapi Pala-múzeumi programunk is általa bonyolíttatik, így már legalább azt is tudtuk, kit, hol kell keresnünk. Másnap valóban már vártak bennünket, sőt a látogatás után „régi” barátunk, a főgóré, még egy kávéra is meginvitált bennünket saját otthonába és további információkkal is szolgált.
Másnap egy szép kis tengerszemet és a körülötte emelekedő hegyvidéket jártuk be egy hosszabb túra keretében, mely a Sernftal és a szomszédos Linthal feletti régióban van.
Kilátás a Braunwaldról
A Linth folyó völgye
Egyik tervezett programunk sajnos nem teljesülhetett, mivel a felvonót építkezés miatt üzemen kívül helyezték, ezáltal minket meg magunkon kívülre. Ezt a tényt azért a hosszú völgy elején már közölhették volna: „bamba turista ne tovább!” A köztes napon a két völgy között egy apró tavacskához mentünk fel kabinnal, majd kemény túrával egy 2000m feletti csúcsra, ahonnan a gerinc alatti két kis tengerszemre és a távoli Bernina-csoport négyezreseire esett szép rálátás:
Kilátás a Garichtsee-re
Kilátásaink a túra végén
Mire felértünk kicsit megkeményedett az idő, elbújt a Nap és hűvös júniusi „szellő” borzolt végig bennünket. Az utolsó pár száz méteres szintkülönbséget havas-jeges területeken áthaladva kellett leküzdenünk. Ily módon izgalmas lett a kirándulás, óvatosan araszoltunk a hófedte részeken miközben majd’ hóvakságot kaptunk. Megérkezve a csúcsra gyors ebéd és kötelező fotózás következett, majd az egyre hidegebbre forduló idő miatt „soványmalac-vágtában” elindultunk visszafelé. Egyre nagyobb párafelhőkbe keveredve „barkóbáztuk” ki a havas tájban a láthatalan ösvényt. Egy vadászkopó kiváló szimatával, „toronyiránt” indulva ereszkedtünk hosszan lefelé, aztán egyszer csak mellénk szegődött végre a „hivatalos” ösvény meg a Nap is, így némileg megnyugodva és a helyes irányt véglegesítve „barkácsolgattunk” tovább lefelé. Mivel visszafelé lekéstük az utolsó kabint a teljes alsó szakaszt is gyalog tettük meg. A lábunk azóta sem tért teljesen magához! A felvonó lekésését ugyan előre belekalkuláltuk a programba, de azt nem, hogy a jó svájciak irgalmatlan módon kövezték ki az utat, ahol többnyire csak négylábú marhák szoktak járni (a két magyar kétlábúra nem kalkuláltak). Vagy talán csak mi nem állítottuk át az ösvényt „völgymenetbe” az út elején.
Szerencsére a meleg kitartott a héten, így visszaindultunk Appenzell hegyei közé is egy fotós kirándulásra. Már nagyon vártuk a találkozást az appenzelli hegyvidék fejedelmével, a Säntissel.
Appenzelli túráink
Appenzelli túráink közelebbről
Késő délután érkeztünk Appenzell természeti jelképéhez, a 2500 méter fölé emelkedő Säntishez, ahonnan csodás kilátás nyílik K-Svájc nagyrészére. A csúcs sajnos legtöbbször kicsit párás, pedig a világ innen föntről nézve egészen fantasztikus. A Rajnán túli osztrák alpesek éppúgy látszanak, mint a Bodeni-tó, vagy a Glarni-, a Graubündeni-, és a Berni-Alpok vidéke. Itt még elég szépen megmaradt helyenként a hó, de az egykori gleccsereknek ma már csak halovány emléke, maradványa látható. Szerencsére sikerült jó felvételeket készíteni, így visszaindulhattunk a völgybe. Sajnálkozva indultunk innen is tovább, mivel másnapra Oldsmobil találkozót hiredttek. Nem akármilyen élmény lehet az sem ebben a környezetben!
Kilátás a Santisről a Churfirsten-re
A Säntis felvonó kabinja az estére készülve – esküvői díszben
Az Ebenalpra hétvégén sikerült eljutnunk. Először, kora reggel egy „kellemes” lábszaggató túra során felkaptattunk egy gyönyörű kis tengerszemhez, a Seealpsee nevű tóhoz. Útközben kellemesen összebarátkoztunk egy svájci öregúrral, aki igyekezett minél több információval ellátni bennünket. (Jobban végezte eme munkát, mind némelyik turistairoda.) Miután megtudta, mi járatban vagyunk még egy helyi kapcsolatát is felfedte és meghívott egy reggeli kávéra bennünket célállomásunk Hüttéjében. Az egész környezet nagyon hangulatos volt, az erdők, a hegyek, a kis tó, a nyugalmas reggeli hangulatú menedékház. A tó feletti fenyvesben még meglátogattuk Svájc nemzeti szentjének, Bruder Klausnak emlékére emelt kis hegyikápolnát, ahol délelőttre Alphornnal kísért Istentiszteletet hirdettek. Nekünk azonban sajnos tovább kellett indulnunk. Mire a túráról visszaértünk a felvonóhoz, kirajzottak a környékbeliek is kirándulni és az égbolt tele volt színes paplanernyősökkel, akik mint tucatnyi pillangó keringtek a magasban.
Meglepetésünkre rengeteg jármű maradt éjszakára a parkolóban, sokan fönt maradtak a kis menedékházakban. Sajnos mi nem osztozhattunk velük a napfelkelte és naplemente élményében föntről, de majd bepótoljuk egy másik hegyen. Ezután következett maga az Ebenalpra felvezető túra. A hegy függőleges sziklafalának oldalában megbúvó barlangba kissé félve indultunk, mivel egykor a csontleletek tanúsága szerint barlangimedvék lakták. A közelében viszont barátságos kis kápolna áll a sziklafal szélén. A mögötte kialakított sziklaszentélyben kifogtunk egy hangulatos katolikus misét, egy helybéli kisfiú gyönyörű cimbalomkíséretével megspékelve. Meglepően sokan vettek részt rajta, mondhatni telt házzal zajlot az áhítat. Utána a véletlen kellemes meglepetéssel kényeztetett bennünket. A tágas barlangban, ahol egykor morcos barlangi mackó brummogott, két alphornos csodálatos játékában gyönyörködhettünk hosszasan. Az alkalmi koncert után kellemesen összebaátkoztunk velük is – már csak azért is hogy ápoljuk a „barátságos-barátkozó magyarok” képet –és búcsúzáskor, ha nem is Lenin-érdemrendet, de névjegykártyát cseréltümk. Kedvesen még Alphorn-készítő és zenész elérhetőségeket is megadtak nekünk. Még lefotóztunk egy romantikus – ugyancsak a sziklafalra épült – kilátóteraszos éttermet és az első svájci „dőzsölésként” megkóstoltunk egy helyi specialitást, egy barackos gyümölcstortaféleséget. (pontosabb műszaki leírást nem kaptunk róla).
Következő útunk a Hoher Kastenre vezetett. Előző napi alkalmi túratársaink szerint a Hoher Kasten csúcsáról nyílik a legszebb kilátás a környékre, amit előzetesen sajnos nem tudtunk – minden hegycsúcsot figyelembe véve – tudományosan bebizonyítani, de elhittük nekik. Amint felértünk viszont, mindez bebizonyosodott: a csúcsövezet közvetlen rátekintést enged a Rajna-völgyére, a Säntisre és azon túl a Chufirsten csipkés vonulataira, valamint a Bodeni-tóra is. A hajnali túra itt sem maradt el, mielőtt a csúcsra indultunk volna. A hegy lábánál fekszik a Sämtis-tó (megtévesztő a neve a külföldi számára), ahova a Hoher Kasten felvonójának indulása előtt, a kor reggeli színek elcsípése végett 6-kor indultunk el. Mesés kilátást kaptunk a völgyből, a környező gyönyörű hegyekre, a kemény reggeli túráért cserébe. Fent a csúcson található étterem érdekessége, hogy egy óra alatt teljesen körbefordul, tökéletes körpanorámát nyújtav vendégeinek. Ez alakalommal mi inkább kihagytuk az itteni ebéd lehetőséget, „Anyegin”-re hivatkozva. A kilátóétterem körül egy tájékozató szerint „Alpengarten”-t alakítottak ki. Lehet hogy így van de a gazból nem nagyon tűnt ki az alpesi kert egyértelmű léte.
Sämtissee
A Hoher Kasten személyesen
A vidék utolsó kilátóhegyeként meglátogattuk – a térképen duplán bekarikázott – Kronberget, ahonnan egészen közelről látszott ismét a Säntis. Igazi síparadicsom lehet a hely télen, a sok felvonóból ítélve, de az innen nyíló látvány az Ebenalpit nem tudja felülmúlni. Így hát nincs más hátra, mint előre: vissza kell jönnünk télen síszemüveggel is körbenézni. :)
Júniusi kedvenclista
Kedvenc szállásunk: természetesen az autónk (mernénk mást mondani, miután ott töltjük legtöbb esténket, ott étkezünk és gyakran még irodánkként is szolgál) :)
Egyéb szállásainkat is figyelembe véve egy kis faluban, Mattban egy 30 személyes turistaszállás volt a kedvencünk, ahol rajtunk kívül teremtett lélek sem volt. Egyszerű, matracos ágyak, hálózsákban alvás, 2-4-6-8 személyes nagy szobák, és 2 napig, amíg pont üres volt csak a miénk volt! Egy 30 főre mindennel felszerelt konyhában garázdálkodtunk és olyan volt a 8 személyes szoba, amiről a gyerekek álmodnak: 2 emeletes ágy, 4 „egybenyíló” ágy fölül, vagyis 1 keretben 4 matrac és alul is ugyanez. Óriási volt ez a „soha véget nem érő” ágy! Végre kimoshattunk (volt mit!!) és a nagy konyhai sütőt bekapcsoltuk, fölé teregettünk a melegben, hogy megszáradjanak kimosott ruháink. Nem csak olcsó volt, de tudtunk főzni, tisztálkodni és mosni is, hmmm de jó volt!
A kedvenc kantonunk: Appenzell, a csodás hagyományai, az emberek kedvessége és nem utolsó sorban a turizmus marketinges leányzók segítőkészsége miatt.
A kedvenc piknikező helyünk: a Säntis tövében kialakított parkoló felett egy kis pad, ahol étkezéshez kellemes aláfestésként egy madárka dalolt-csicsergett nekünk.
A legszebb kilátás: a Fünfländerblick kilátóterasza és a Bodeni-tó fölötti naplemente kapja, de itt még hatalmas a verseny.
A kedvenc hegyünk: a Tschingelhorn, akinek igazi különlegességét meglepetésnek szánjuk majd a könyvben:)
Két kedvenc rendhagyó kiállítási tárgyunk is van: az egyik egy réges-régi, majdnem búbos kemence, ami mellett a falba beépítettek egy gyermekágyat (a képen jobbra, a kályha takarásában látható).
A kedvenc kemence és a „bekucorodó”
A másik kedvenc egy apró kis fa „persely”, amit a svájciak azért szereltek fel belülről a bejárati ajtó mellé, hogy aprópénzt tartsanak benne, és amikor kéregető jött, akkor az ne lássa, honnan, mennyi pénzt vesznek elő, hanem csak benyúltak ebbe egy kis apróért és kiadták neki. Szóval zseniális apróságokra bukkanunk. Épp csak a harmadik helyre szorult az emberi hajból készült fülbevaló és zsebóra tartó, amit anno a feleség saját megnövesztett hajából a férjének készített. Mintha csipkéből lenne a fülbevaló, olyan finomsággalkészült. Sajnos ennek a készítését/készítőjét még nem sikerült kinyomoznunk, mivel ma már nem igazán élő appenzelli hagyomány, de bennünket nagyon megfogott. Mindezeket a csodás darabokat Urnäsch néprajzi gyűjteményének köszönhetjük, ahol Appenzell hagyományait a legeredetibb, legátfogóbb módon ismerhettük meg.
Kedvenc konzerv ügyben is vannak versenyzőink, egyelőre a kínai édes-savanyú konzerv kétségtelenül az első helyen áll. Bár amikor a lecsót (ami paprika és paradicsomsűrítmény csupán) följavítottuk hagymával és tojással, az már majdnem otthoni ízű volt. A helyi gasztronómia egyelőre csupán egy-egy kóstoló erejéig jutott el hozzánk, mivel átlagosan 30 CHF körül forog egy főétel, ami testvérek között is 6000 Ft. (ennél jóval olcsóbb volt a kedvenc szállásunk egy főre, egy éjszakára!)
Kedvenc sajtunk kétségtelenül az appenzelli, a sörök terén még csak esélyesek vannak, de dolgozunk a tesztelésen és a kiértékelésen:)
Kedvenc Internetes-helyünk: St Gallen azért szeretjük, mert este 9-ig nyitva van a McDonalds, ahonnan gyakran tudtunk internetezni és blogot írni, különben 5-6 óra körül minden mindenhol bezár.
Svájc nem fenékig tejfel
Nem hinnénk Svájcról, hogy a precizitás ellenére nem túl egyértelműek a prospektusaik, kissé túlságosan le vannak egyszerűsítve, a dátumokat meg jobb nem is összevetni!
Láttunk olyan pincérnőt, aki nem tudta kezelni a bankkártya-leolvasó berendezést, és olyan múzeumi teremőrt, aki a frissen restaurált falon tartja a 46-os cipőtalpát!
Arra a kérdésünkre, hogy járt-e már Magyarországon, csak a két legfrappánsabb válazst említenénk:
- „Nem még, de szeretnék eljutni Kelet-Európába, Magyarországra és Bulgáriába”. Több országot nem tudott felsorolni a Toggenburg-régió turisztikai szakembere.
- „Nem jártam még Magyarorazágon, de már voltam Törökországban és Ázsiában …”
NO COMMENT
Az egész régióra jellemző erőteljes „milka-szag”-hoz erőteljes légyinvázió is tartozik, ami sok bosszúságra és vérontásra késztet bennünket
A svájci-német nyelvvel is meggyűlik néha a bajunk, a Palamúzeum 2,5 órás vezetett programjából nagyon rövid – mindössze néhány mondatos – összefoglalást tudnánk csak adni.
A hegyek látványa azonban mindenért kárpótol bennünket, még neveik nélkül is! Kár, hogy nincs időnk minden hegyet-völgyet végigkirándulni, de a normál hátizsákon túl még 10 kg fotófelszereléssel felfegyverkezve nem olyan egyszerű az élet. Főleg ha egész napos ásd-el-magad felszerelésben is gondolkodni kell (gázmelegítő, kávé, méz, víz, usw...)
Búcsúzás
Appenzelli kolompok
A képen látható három nagy kolomp 6,7 és 9 kg nehéz. Hangzásuk remekül egybecseng, nyár elején, mikor az állatokkal a pásztorok felköltöznek a hegyekbe, a három legszebb állat nyakába fűzik őket ezekkel a díszes övekkel, de hagyományőrző eseményeken maguk az appanzeliek is vállukra veszik őket. Igazi remekművek!
Akinek ideje engedi, kattintson a következő linkre egy kis igazi appenzelli hangulatért!
http://www.swissinfo.ch/eng/multimedia/video/The_dance_of_love.html?cid=18372
És most vár minket a Toggenburg régió – St. Gallen kanton déli része –, hegyeivel-völgyeivel-váraival és csodás geológiai érdekességeivel. Igyekszünk itt is alaposan körülnézni, hogy mindent el tudjunk részletesen mesélni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése